|
Barátságom a Magvető Közösséggel Rumszauer Miklós atyával kezdődött, akivel pappá szentelése óta szeretetteljes, mély barátságban állok. Miklós atya számomra kedves, jó szokása, hogy ahová papi szolgálata alatt helyezik, oda meghív egy kiállításra, tanúságtételre. Így jutottam el Nagykanizsára is, ahol alkalmam volt megismerkedni a városban működő és egymással kapcsolatot tartó katolikus közösségek vezetőivel. Közülük, talán a Szentlélek játékos és lelkeket összeboronáló vezetése folytán Memivel és Imrével kerültem először a kölcsönös szimpátián alapuló testvéri kapcsolatba, ami mára már építő, megtartó, és Istenre mutató szép barátsággá mélyült. Memi és Imre elfogadó és megértő barátságának gyümölcseként ismertem meg a Magvető Közösséget, melynek a Budapest és Kanizsa közti nagy távolság miatt sajnos csak pártoló, tiszteletbeli tagja lehetek. Az ember szíve oda húz, ahol szeretik, ahol minden elvárás nélkül egészen önmaga lehet. Ezt a nagyszerű érzést és élményt kapom én Memitől és Imrétől és a Magvető Közösség tagjaitól. Legyenek áldottak érte, nagyon Köszönöm. Simon András |